A Gabolexin

A Gabolexin atyja, egy magyar származású, Németországban kutatómunkát folytató feltaláló, aki több mint húszévnyi kutatás eredményeként alkotta meg a Gabolexin alapját alkotó alapkészítményt.

A találmány azonban hosszú éveken keresztül, a kutató anyagi nehézségei miatt csak korlátozottan juthatott el a rászorulókhoz. Az addig elért eredmények azonban felkeltették egy társaság figyelmét, akik segítséget nyújtottak a termék továbbfejlesztett változatának kifejlesztésében, fokozva, kibővítve annak hatékonyságát. Így született meg a Gabolexin.

A Gabolexin kizárólag természetes összetevőkből, gyógynövényekből álló, a szervezet egészére ható, immunrendszer stimuláló készítmény daganatos betegek részére.

A Gabolexin egy kis darabszámban készülő, védjeggyel ellátott minőségi termék, melynek hatóanyag tartalma és a daganatos betegségek kezelésében mutatott jótékony hatása egyedülálló. A tapasztalatok azt mutatják, jótékony hatásai az első, de maximum a második hónapban már bizonyíthatóan jelentkeznek, sőt, egyes esetekben már ekkor látványos javulás érhető el.

Gabolexin készítmények

A Gabolexin Forte 100 százalékban növényi eredetű hatóanyagokból álló immunstimuláló és sejtregeneráló készítmény.

Alkalmazása: Naponta reggel étkezés előtt és este lefekvés előtt 10ml a mellékelt mérőpohárral.

A Gabolexin Plus Gél pedig speciálisan a sugárkezelések utókezelésére kifejlesztett külsőleg alkalmazandó készítmény. Kiváló bőrregeneráló hatása mellett azonban a mindennapi használatra is ajánlott.

Alkalmazása: Az alkalmazandó területet illetve a gerincoszlop vagy a tarkó mentén, naponta legalább 3 alkalommal bekenni. Testnyílásban vagy közvetlen közelében nem alkalmazható!

A Gabolexin egy védjeggyel ellátott minőségi termék, mely kis darabszámban készül, egy-egy gyártási mennyiség nem haladhatja meg az 500 adagot Magyarország esetében. A készítmények szavatossága felbontás nélkül 6-9 hónap.

A készítmény nem helyettesíti a szakorvos által előírt kezelést, kiegészítő kezelésként alkalmazható!

Milyen esetekben javasolt a Gabolexin készítmények használata?

Kutatások alapján a következő esetekben javallott a Gabolexin Forte és Plus alkalmazása: daganatos betegségek kezelése (pl: következő rák típusoknál, leukémia, tüdőrák, emlőrák, prosztatarák, hólyagrák, bőrrák, gyomorrák, vastagbélrák, májrák), sugárkezelés, kemoterápia és egyéb klinikai kezelések mellékhatásainak enyhítésére, az erőnlét javítására, a szervezet saját védekező erőinek aktiválására.

Tapasztalatok azt mutatják, hogy azon daganatos betegek, akik kemoterápia alatt is szedik a Gabolexint, azoknál nem tapasztalhatóak a kemoterápia és a sugárkezelés mellékhatásai és sokkal jobban viselik a kezeléseket.

Hogyan hat a Gabolexin? Tudjon meg többet a Gabolexin hatásairól! >>>

A Gabolexin használatának eredményei számokban, képekben! >>>

Milyen hatóanyagokat tartalmaznak a készítmények? >>>

Teljes körű rákterápia

Sokan a rákot erőszakos betolakodónak képzelik, mely képes feldúlni az egész testet. A sejtbiológia szerint a valóság ennek éppen az ellenkezője. A rákos sejt nem más, mint egy gyenge, rosszul szervezett sejt. Helytelen genetikai információt tartalmaz, és ezért nem tudja ellátni a feladatát.

Normális esetben a test védelmi rendszere, az immunrendszer, felfedezi és elpusztítja, vagy legalább elkülöníti ezeket a sejteket. A rákos sejtek nem törődve környezetükkel mértéktelen osztódásba kezdenek. A növekvő daganat elnyomja a környező szöveteket.

Súlyos esetben a rákos sejtek leszakadnak az eredeti tömegről és a keringési rendszer a test többi részébe szállítja őket. Ez a leszakadás és elterjedés a "metasztázis", az áttétel.

Az eredeti daganat, a "primer tumor" többnyire műtétileg jól eltávolítható. Ha azonban már akár csak apró áttétek is vannak, akkor a műtéti eredményesség kérdésessé válik.

Ebben az esetben is és általában javasolt ilyenkor az immunrendszer erőteljes megerősítése!

Ennek érdekében teljes körű rákterápia ajánlatos, amely a daganatot elpusztító, konvencionális kezelések, és az immunrendszer működését erősítő természetes gyógymódok együttes alkalmazását jelenti.

A Gabolexin, természetes gyógymódként, kiváló kiegészítője lehet a daganatos sejteket pusztító kemoterápiának, illetve a sugárkezelésnek, hiszen egyrészt segít a szervezetnek elviselni, túlélni a terápiák mellékhatásai okozta traumát, másrészt az immunrendszer saját védelmi rendszerének újjáélesztésével maga is segít a rákos sejtek elleni küzdelemben.

Genpol és a Gabolexin

A Gabolexin, a Genpol-lal (elektromágneses biorezonancia kezelés) együttműködve, kifejlesztett egy olyan egyedülálló alternatív gyógymódot, amely lehetőséget adhat arra, hogy gyorsan és biztonságosan, és ha betartják az utasításokat, tartósan meggyógyuljanak a daganatos betegségben szenvedő betegek.

Tudjon többet a gyógymódról! >>>

A Gabolexin egy jól összeválogatott alapanyagokból álló étrend-kiegészítő prémiumtermék, nem súlyos 100 ezrekbe kerülő gyógyszer, tehát nem tulajdonítható neki gyógyító hatás.

Gabolexin Akció!

A 3 hónapos Gabolexin csomagot most 50%-os kedvezménnyel, 39.000Ft-ért rendelheti meg!

Online megrendelés